A kozmetikus ápol, szépít, de sohasem gyógyít.

-

Üdvözöllek!

Az arctisztítás jelentősége napjainkban igen fontos. Nem csak a levegő szennyezettsége miatt, hanem mert alapja az ápolt megjelenésnek is, hiszen ez az, ami elsőként szembetűnik, s amit megkövetelnek a mai elvárások. Arctisztításkor a bőrfelszínről eltávolítjuk a szennyeződéseket (porszemcséket, baktériumokat, elhalt hámréteget, zsírokat, izzadságcseppeket), ám eközben természetesen a bőr saját zsírrétegét is. Így a bőr hatására tiszta, élettel és oxigénnel teli lesz.

Évente legalább kétszer ajánlott:tavaszi és őszi "nagytakarítás"gyanánt.

A tizenévesek körében gyakran alakul ki hormonális zavar, ami a bőr átmeneti zsírosságához vezethet. Ilyenkor érdemes rendszeresen kitisztíttatni az arcbőrt, hiszen akkor megakadályozható az újabb, illetve súlyosabb aknék kialakulását.

Fontos, hogy soha ne nyomkodjuk ki otthon a pattanásokat, hiszen ezeknek a kezelése a kozmetikus feladata. Elfertőződhet, sőt elterjedhet.

Kaparászás hatására a bőrön hegesegés alakulhat ki, ami a legtöbb esetben már nem "távolítható" el.

Idősödő bőrnél pedig a megfelő keringés biztosítására, öregedési folyamatok csökkentésére és a bőr "edzésben" tartására javallot a rendszeres masszíroztatás.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 3
Össz.: 2 878

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdőlap
A kozmetikus ápol, szépít, de sohasem gyógyít. - © 2008 - 2024 - frukozmetika.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »